A zöldtető kivitelezése ma már nem olyan idegen dolog, és egyre többen mernek belevágni. Azonban mielőtt neki ugrunk, fontos egy picit a mélyére ásni a dolognak!

Zöldtetők - előnyök és hátrányok!

Válaszd a megfelelőt!

A zöldtetőknek a közhiedelemmel ellentétben nem csupán egy, hanem két fajtája is van, melyet otthonunkban is érdemes alkalmazni. Az egyik az extenzív, míg a másik az intenzív zöldtető.

Extenzív zöldtető
Intenzív zöldtető
kifejezetten fűfélékre méretezett nagyobb gyökérzettel rendelkező növények is helyet kaphatnak
természetbarát természetbarát
akár gondozásmentes is lehet, nem igényel rendszeres öntözést gondozást igényel
emberi tartózkodásra nem alkalmas tartózkodhat rajta ember is

 

Egy gondosan kialakított zöldtetőnél figyelembe kell vennünk, hogy legalább 12-15 centimétertől indul, így a zöldtetőt fogadó szerkezet kialakításánál mindenképpen gondolnunk kell rá, hogy el kell bírnia a föld képezte terhet is!

A megfelelő szerkezet kialakítása mellett pedig kiemelten fontos, hogy megfelelő vízszigeteléssel és szellőzéssel lássuk el a födémet. Erre a talaj állandó nedvességtartalma miatt van szükség. Ezzel nem csak, hogy a talaj nedvességétől leszünk védve, de egy egészen védett konstrukciót is nyerhetünk!

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a vízszigetelés is csak akkor maradhat hosszú élettartamú, ha a megfelelő lejtésnek hála a felületen nem áll meg a víz. Így ezáltal nem képez plussz súlyt és más tartós problémákat a szerkezetre nézve.

Jó tudni azt is, hogy ugyanúgy, mint a lapostetők esetében is: a lejtetést a hőszigetelő réteg kialakításával a legegyszerűbb létrehozni. 

Rétegrend a zöldtető kialakításakor

Egyenes rétegrend: a vízszigetelő rétegre már közvetlenül a zöldtető szerkezeti rétegei kerülnek, amit természetesen  védelemmel kell ellátni.

Fordított rétegrend: itt a vízszigetelő réteg alulra kerül, majd a tetejére a hőszigetelő réteg. Ebben az esetben a szerkezet ellátja a vízszigetelés fizikai védelmének feladatát is, valamint fontos kiemelni, hogy nedvességálló, enyhén nedvszívó is.  Így egyszerre funkcionálhat a zöldtető legalsó, szivárgó, nedvességraktározó rétegeként.

Fontos azonnban felhívnunk a figyelmeteket rá, hogy a fordított rétegrend esetében nem a hőszigetelés fogja képezni a lejtésképző réteget, így azt feltétlenül pótolni kell. Ez történhet könnyűbetonból, vagy akár esztrichből is!

Zöldtetők - előnyök és hátrányok!

 Milyen előnyei lehetnek?

  • látványos
  • feldolgozza a CO2-ot
  • szigetel
  • a csapadékszigetelésnek is többletvédelmet nyújtanak
  • hőingadozás csökkentése
  • Takart szerkezetté válik a szigetelés, így védelmet adhat a napsugárzás káros hatásától is
  • oxigént szabadítanak fel és vizet is párologtatnak
  • ezzel az ingatlan értéke is ugrásszerűen növekszik
  • a város klimatikus javításában is szerepet játszik
  • csapadékhasznosításban és a zajcsillapításban is jelentős szerepet játszhat

Számos előnye mellett meg kell említenünk hátrányát is!

  • javítása elég körülményes: a rajta levő talajréteg és növényzet miatt gondot okozhat
  • fenntartása eléggé költséges lehet – főleg az intenzív zöldtetők esetében!
Zöldtetők - előnyök és hátrányok!
Képek forrása: szigetelesblog.hu és pinterest.com