térburkolás kapcsán több mindent mérlegelni kell: milyen terhelésnek fogjuk kitenni a burkolatot, milyen hatást keltsen a térkő felülete, színvilága, inkább harmonizáljon vagy inkább kontrasztot teremtsen a meglévő épülethez képest, stb.

Nem csak térkövet választhatunk burkolóanyagaként kertépítéskor. Dönthetünk olyan egyszerű építőanyag igényű megoldások melett, mint a betonozás, aszfaltozás vagy kavics-terítés mellett is.

Amennyiben a térkövet választjuk, akkor elsőként annak vastagságát kell meghatároznunk. Ennek megfelelően kell kialakítani ugyanis az ágyazatot, amelybe elsőként durvább zúzalék kerül. Ennek tömörítését követően finomzúzalékot terítünk közvetlenül a térkő alá.

További részleteket és hasznos tanácsokat a térkövezéssel kapcsolatban itt találsz!

Miután a korábban kiválasztott rakásminta alapján elhelyeztük a térkövet, kvarchomokkal söpörjük be a felületet, amely kitölti a kövek közötti réseket.
 
Amennyiben rusztikusabb felületű térkő elemeket választottunk, amelyek nem illeszkednek teljes pontossággal egymáshoz, akkor nagyobb mennyiségű homokra lesz szükségünk. Ebben az esetben viszont akár a XIX. századi kastélyok udvarának hangulatát is felidézhetjük kertünkben. A színek és formák kombinációja szinte végtelen a kertépítés során, engedd szabadjára fantáziádat…