Az épület Kővágószőlősőn található, és a 2012-es évre lett kész. Korábban ez a terület uránbányászok által lakott helyszín volt, melyet számos gazdasági épület és nyaraló lepett el. Ennél a háznál is az eredeti alapokat meghagyták, és ezeket erősítették, egészítették ki, majd építkeztek hozzá.
Az összesen 70 négyzetméteres, kétszintes épületnél nem csak az eredetéhez próbáltak igazodni, hanem a táj jellegét is teljes mértékben figyelembe vették. Így elmondható róla, hogy nem egy gazdag ember palotájának készült, hanem egy a környezethez igazodó, kellemes hétvégi laknak, melyben csodálatosan ki lehet kapcsolódni.
A pihentető környezethez hozzájárul a ház kialakítása és a hozzá kapcsolódó teraszrendszer is. Ugyanis a telken álló épülethez összesen 4 terasz kapcsolódik, melyek mindegyike más funkciót lát el. Az egyik legizgalmasabb és figyelemfelkeltő elem az úgynevezett „stég”, mely a ház előtt magas lábakon álló terasz elnevezése. Érdekessége, hogy egy fát ölel körül, ami szintén növeli a természetközeliséget.
Szempontunkból a ház különlegességét az nyújtja, hogy a felhasznált anyagok nagy része a Léta-Ker Kft-től származik, így nagy örömmel tölt el bennünket is a ház sikeressége.
 

Forrás: http://www.pecsma.hu/abszolut-pecs/ev-hetvegi-haza-pecsieket-dijaztak/